Az ejtőernyőzés, ennélfogva a tandemugrás alapvetően az extrém sportok közé sorolható, és ezen a kategórián belül is dobogós helyen áll. Ide tartozik ugyanis minden, ami szokatlanul magas fizikai kockázatot jelent, az ejtőernyőzés pedig a maga kb. 120 km/órás sebességével és azzal, hogy a helyszín a levegő, határozottan az egyik legextrémebbnek mondható.
Aki ugrik, pontosan tisztában van azzal, hogy elméletben van kockázat, de azzal is, hogy tandempilóta csak képzett, tapasztalt ejtőernyősökből válik, a felszerelés pedig annyira jól van megtervezve, hogy a baleset lehetősége gyakorlatilag a nullával egyenlő. Azonban a szervezet stresszhatásnak értékeli az ejtőernyőzést, erre pedig úgy reagál, hogy adrenalint termel, és itt jön az érdekes rész!
Az adrenalinnal együtt a „boldogsághormon” néven ismert endorfin is felszabadul a szervezetben, melynek hatására az ugrást követően még órákon át elégedettség érzés és öröm járja át az ugrókat. Az erős adrenalinlöket mindemellett éberré és fókuszálttá tesz, sőt, kiélesíti az érzékeket, amivel lényegében felerősíti azt a fantasztikus élményt, amit a tandemugrás ad.
Mindezek ismeretében nem meglepő hát, ha az ejtőernyősök az ugrás igazi függőjévé válnak, hiszen újra és újra át akarják élni ezt az eufóriát. És bizony, ha ajándékba tandemugrást adsz valakinek, akkor pontosan ezzel az élménnyel lepheted meg mit sem sejtő ismerősödet. Ez nem olyasvalami, ami talán elnyeri a tetszését, hiszen ha a bátorság megvan az ugráshoz, a biológia elintézi a többit.
Mit gondolsz, ez lehet az a meglepetés, amit mindig is kerestél valamelyik kedves barátodnak vagy akár családtagodnak? Ha úgy döntesz, hogy tandemugrás ajándékutalványt adsz valakinek, mindössze annyi a dolgod, hogy kiválasztod az ugrás típusát, megadsz néhány adatot és rendezed az összeget. Ajándékozz boldogságot és egy életre szóló kalandot!